Forgalmi és nosztalgiajárművek a BKV idei első nyílt napján
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a közönséget szombaton a BKV idei első nyílt napján a…
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a közönséget szombaton a BKV idei első nyílt napján a…
2024 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit -jelentette pénteken a…
Alighanem lesz Kung Fu Panda 5 is, mert a tengerentúlon nemrég startolt Kung Fu Panda 4 a vártnál is jobban szerepel. A családi animációs…
A „Piálós” című hazai popzenei újdonság sokak legújabb kedvence lehet, főként a bulizós arcoké. Az előadója és zeneszerzője Hársházi Szabi,…
Újabb 170 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán kedden. A tárcavezető tájékoztatója szerint…
Több budakeszi közösségi oldalon olvasható, hogy két helyi óvodában is gyermekrablási kísérlet volt a napokban. Hogyan lehet megtanítani a kisgyerekeknek…
Kisfiú rekedt ma Budapesten az 56-os emlékmű közé, ahonnan nem tudott kimenekülni. A helyszínre a tűzoltók siettek, akik mentőkötél segítségével…
Egymilliárd forintot meghaladó áfát csaltak el annak a bűnszervezetnek a tagjai, akikkel szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás…
Apa-fia páros indította el az óvodás korban elkezdhető képzéseket, melynek alapja az algoritmikus gondolkodás elsajátítása. Az iskolai oktatáshoz képest itt…
A közösségi média uralta világban a tökéletes testképé a fókusz, a legtöbb felületen modell-alkatú emberekkel találkozhatunk, emiatt a plus-size méretekkel…