Előfordulnak meglepetések, amikor az Oscar-gálán kibontják a győztes nevét rejtő borítékot, idén azonban van egy jelölt, akinek a győzelmét szinte mindenki biztosra veszi. Da’Vine Joy Randolph a Téli szünetben nyújtott alakításáért kapott jelölést az aranyszobrocskára, és számos jel arra mutat, hogy haza is viheti majd a trófeát. A színésznőt több tucatnyi díjra jelölték a filmért, ezek közül már el is nyerte az Arany Glóbuszt és négy rangos filmkritikusi díjat. A szakma tehát a kedvencének tekinti, de a közönség is őt pártolja: a fogadóirodákban is toronymagasan ő vezet. A Téli szünetet egyébként még négy másik Oscarra is jelölték, így kinéz egy szobor a főszereplő Paul Giamattinak is, aki az Arany Glóbuszt szintén hazavihette már a filmben nyújtott teljesítményéért.
A színésznő nevére sokan csak most kapták fel a fejüket, pedig Randolph évek óta remekel, mostanában például a Gyilkos a házban című sorozatban, ahol olyan komikusokkal játszik együtt, mint Steve Martin és Martin Short. Randolph úgy érzi, Eddie Murphynek különösen sokat köszönhet, mert fontos szakmai fogást sajátított el tőle a Dolemite a nevem című nagy sikerű film forgatásán.
„Eddie megmutatta, hogyan kell spórolni az energiával – mesélte Randolph a Guardiannek. – A kamera előtt fullba nyomta a vicceset, de amikor nem volt felvétel, halál nyugis és komoly lett, majdhogynem lement alfába. A Téli szünetben én is ezt csináltam, csak pont fordítva: kamerán kívül örömködtem, alig bírtam magammal, aztán amikor jött a felvétel, áthatott a csöndes fájdalom, gyógyítgattam a sebeimet.”
A Téli szünetben három ember ragad egy bentlakásos gimnáziumban a karácsonyi ünnepekre: egy mogorva tanár (Giamatti), egy problémás diák (Dominic Sessa) és a szakácsnő (Randolph), aki Vietnámban elesett fiát gyászolja. A három kívülálló között különös kapcsolat szövődik a kényszerű összezártságban.
(The Holdovers – hazai bemutató: 2024. február 29.)
Fotó: Essence