November 6-án indul az Adom a napom 2. évada

Nagy Feró, Szabó Győző, Tóth Vera, Hajós András, Kepes András és Steiner Kristóf is Geszti Péternek adja egy napját.

nagy siker után „közkívánatra” november 6-án hétfőn 20 órakor 2. évadával tér vissza az Adom a napom a VIASAT3-ra, hogy 16 hazai híresség egy napját, és egyúttal egy olyan oldalukat mutassa meg nekünk, amit eddig nem, vagy kevésbé ismerhettünk. Ez alkalommal többek között olyan hírességek adják a napjukat, mint Nagy Feró, Szabó Győző, Tóth Vera, Hajós András, Kepes András vagy Steiner Kristóf. Új találkozásokból, barátságokból és régi ismeretségek felelevenítéséből sem lesz hiány, így most is igencsak színes beszélgetésekre, és minden bizonnyal váratlan pillanatokra számíthatunk majd. A spéci talk show a megszokott módon egy online streaminggel startol a reggeli órákban – a meghívottak hétköznapját a www.adomanapom.hu oldalon követhetjük –, majd este 20 órától egy élő stúdióbeszélgetéssel folytatódik a házigazdával, Geszti Péterrel. 

November 6-tól négy héten át hétfőtől csütörtökig élvezhetjük a VIASAT3 egyedülálló cross-platform formátumát, az Adom a napomat. A 100%-ban hazai fejlesztésű spéci talk show most is érdekes és értékes beszélgetésekkel színesíti majd a hétköznapokat. A házigazda, Geszti Péter, a tőle megszokott módon eggyel mélyebbre ás a 20 órakor kezdődő, élő stúdióbeszélgetésben, amihez most is a napi stream adja az inspirációt: a www.adomanapom.hu oldalon ugyanis reggeltől egészen az Adom a napom stúdióba érkezésig élőben követhetjük a vendéget, hogy megtudjuk, hogyan is telik egy átlagos (vagy a legkevésbé sem átlagos) napja.

Az új évadban kiderül majd, hogyan él a civilben konyhatündér és aktív nagypapa, a rocklegenda, Nagy Feró, miért pakol sittet egy átlagos napján Szabó Győző, vagy hogy hogyan kezdett a gasztronómiában és a falusi turizmusban új életet vidéken Tóth Vera. Geszti Péter célja továbbra is változatlan: még őszintébb, még viccesebb, és igazán emberi beszélgetéseket csempészni a nappalinkba.

  Jó volt látni, hogy ennyire sikeres lett az első évad, és hogy napról-napra olyanokat tudtunk leültetni a képernyők elé, akik már leírták a tévézést – sikerült megmutatni, hogy a távirányítót nem csak a streaming szolgáltatók miatt lehet a kezünkbe venni. Ahogy szeptemberben, most is az a célunk, hogy valami mást, de igazából inkább valami normálisat adjunk, mert a hangos szórakoztatóműsorok mellett erre is van igény, sőt. A vendégeim ezúttal is olyan emberek, akikkel én szerettem volna leülni: vannak, akiket most lesz alkalmam megismerni, vannak, akikkel jó barátságot ápolok, és szeretném, hogy a nézők is úgy ismerjék meg őket, ahogy én, és vannak olyanok is, akikkel régről van megbeszélnivalóm. Én most is magamat adom, és a vendégeimtől is ezt kérem – mondta Geszti Péter, az Adom a napom házigazdája.

Adom a napom 2. évad: november 6-tól hétfőtől csütörtökig 20:00-kor a VIASAT3 műsorán!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük