Magyar fejlesztésű versenyautó érkezik Miskolcra.

A  SZEnergy Team egyedi fejlesztésű, elektromos meghajtású világrekorder versenyautója lesz megtekinthető Miskolcon a Zenit-Auto Rent autókölcsönzőben június 16-án 13 órától.

Még május végén történt, hogy a Széchenyi István Egyetem elektromos járműveket fejlesztő hallgatói csapata, Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén, a Shell Eco-marathonon saját fejlesztésű járművükkel igen nagy sikereket értek el. A SZEnergy Team ugyanis – neves egyetemeket is megelőzve – önvezető és városi kisautó kategóriában is első helyen végzett. Ez utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát is megdöntötte új, 291 kilométer/kilowattórás világrekordjával. Ez azt jelenti, hogy a győri elektromos jármű annyira kis fogyasztású, hogy 291 kilométert képes 1 kilowattóra felhasználásával megtenni, ami lényegében kétórányi vasalóhasználatnak felel meg.

– Önvezető kategóriában pedig három feladatot kellett teljesíteni. Először egy 1,2 kilométer hosszú versenypályaszakaszon ment végig a versenyautónk, majd akadályok között kellett navigálnia, végül pedig leparkolni két autó mellé az egyetlen szabad helyre, mindezt önvezető módban, emberi beavatkozás nélkül. Ráadásul a feladatokat egymás után, folyamatosan kellett végrehajtani úgy, hogy az autó megállt a stopvonalon, és már indult is tovább. – számolt be Mesics Mátyás, a SZEnergy Team autonóm részlegének tagja.

Nos, ezt a csodajárművet tekintheti meg közelebbről most a nagyközönség Miskolcon, a Zenit-Auto Rent autókölcsönzőben június 16-án. Ez alkalomból ráadásul az ifjú mérnökök is készséggel állnak rendelkezésre, ha valaki többet szeretne megtudni a projektről, de az energiahatékonysági versenyen készült filmek is bemutatásra kerülnek. Az pedig nem véletlen, hogy a Zenit-Auto Rent biztosítja a helyszínt a csepp alakú versenyautó megtekintésére, hiszen támogatója a SZEnergy Teamnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük