Máris rekordot döntött az Így neveld a sárkányodat

Mivel friss bemutatóról van szó, a jegybevételről még korai beszélni, a tetszési indexet illetően azonban máris rekordot döntött az Így neveld a sárkányodat. Korábban sokan sokat fanyalogtak, azt boncolgatva, miért érdemes egy animációs filmet szinte kockáról kockára újra elkészíteni élő szereplőkkel, annak a szólásnak a dicséretes megvalósításán túl, hogy ismétlés a tudás anyja. Nos, a nézőknek ezzel nincs gondja: az Így neveld a sárkányodat 98 százalékos közönségindexen áll a RottenTomatoes kritikai portálon, maga mögé utasítva az összes eddigi animációs adaptációt.

A dolog érdekessége, hogy az összes korábbi „animációból-élőbe” produkciót (pl. Aladdin, A kis hableány, Az oroszlánkirály, A dzsungel könyve) a Disney stúdió készítette, a konkurens DreamWorks most először próbálkozott a műfajjal. A Forbes jövőbe látó elemzője szerint ezek után biztos, hogy nem az Így neveld a sárkányodat lesz a DreamWorks utolsó hasonló dobása, hanem szépen sorjáznak majd a nagy sikerű animációs produkciók élő szereplős változata. Ott van például a Shrek vagy az Egyiptom hercege

(How to Train Your Dragon – már a hazai mozikban!)

Fotó: Picturehouse

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük