Március 29-én megérkezett a TNT első bakelitlemeze, benne a zenekar ikonikus slágereivel. Dobrády Ákos és Inti duója olyan klasszikusokat válogatott a korongra, mint a „Titkos üzenet”, a „Nem jön álom a szememre”, a „Bolond, aki sír” és a „Kicsi Gesztenye”.
Az apropó a páros fennállásának 30. évfordulója, amelyet a szombaton az MVM Dome-ban ünnepeltek, ám azoknak sem kell bánkódniuk, akik lemaradtak róla, ugyanis a Budapest Parkban is újra láthatjuk őket!
A zenekar frontembere, Dobrády Ákos elárulta, miért kizárólag bakelit formában jelenik meg most ez az összeállítás: „Mi úgy nőttünk fel a testvéremmel, hogy a kedvenc előadóinkat bakeliten hallgattuk. Az első külföldi lemezünket, az Alphaville Forever Young albumát, vagy magyarok közül az R-GO-t, Eddát, akárcsak a minden háztartásban előforduló Neoton-, Omega- és Hungária-korongokat. A mai napig szinte hallom ahogy elindul a tű a lemezen, azzal a jellegzetes ropogó hanggal, és felébreszti bennem a fiatalkori zenei élményeket. Nagyszerű érzés, hogy most a mi dalaink is megjelennek ezen a legendás hanghordozón.”
’Best Of’ dallista:
1. Nem jön álom a szememre
2. Bolond, aki sír
3 .Egyetlen szó
4. Holnap hazautazom
5. Sírni tudnék
6. Tiltott Perc
7. Kicsi Gesztenye
8. Bele vagyok zúgva
9. Fogd a kezem
10. Titkos üzenet