Harminchat éve tartó dalszerzői-előadói munkája során a METROPOLIS Ákos első dupla stúdióalbuma. Az impozáns kivitelű, gazdag kiadvány huszonkét felvételt tartalmaz, a szerzemények a 2019-es, nagy sikerű Idősziget lemez óta eltelt időszakban születtek. A két korong két különböző hangszerelésű zenei világot jelenít meg: az Északi oldal a gitáralapú, a Déli oldal a szintetizátorhangzásra épülő dalokat foglalja magában.
A szövegeket, mint mindig, most is Ákos írta, emellett tizenhárom tétel zenéjét szerezte és hangszerelte, valamint szokás szerint a szerzői és előadói feladatok mellett producere és művészeti vezetője is volt az albumnak. Szerzőtársai közül Lepés Gábor négy dal zenéjét jegyzi, ő volt hangmérnökként Ákos legfőbb alkotótársa. Madarász Gábor gitáros és az exbonanzás Menczel Gábor szintis két-két szerzemény zenéjét hozta, ezek mellett a lemezre felkerült egy Mandoki Soulmates-nóta jelentősen átfazonírozott, magyar nyelvű változata is, amelyen olyan világsztárok játszanak, mint Mike Stern jazzgitáros vagy Ian Anderson a JethroTull zenekarból.
A Make Orwell Fiction Again alcímet viselő dupla stúdióalbum olyan már ismert sikerdalokat tartalmaz, mint Az utolsó békeév, a Fel a szívekkel, az Ember maradj vagy az azonos című kisjátékfilm főcímdala, a Magunk maradtunk. Az új szerzemények a címadó Metropolistól az antiutópisztikus Kalifornián vagy a Passió képeit felvillantó Golgotán át a slágervárományos A tükör című daligsokszínű zenei világot mutatnak, amit az előadótól megszokott hangsúlyos, a jelen világunkra reflektáló dalszövegek foglalnak egységbe.
A kiadvány limitált példányszámban jelenik megkönyvformátumú, gazdag képanyagot felvonultató, keményfedelesdupla CD-n, valamint szintén komoly kivitelű dupla LP-n – a letöltés és a nagy felbontásban is elérhető stream mellett.
„Furcsa dolog öt év sűrített eredményét kézben tartani hanghordozó képében. Nagy öröm volt a szerzői munka, az állandó stúdiózás – ráadásul intenzív turnézás, próbák és rengeteg utazás mellett. A kiadványunk megjelenése előtt huszonkét napon át közöltünk részleteket a felvételekből, ezek mellett egy-két személyes gondolatot is megosztottam a dalok kapcsán az akos.hu honlapunkon és a többi felületünkön is. Nagy jutalom, hogy egy olyan korszakban, amely már-már lemondani látszik az albumformátumról, mi lemezt adhatunk ki, ráadásul duplát. Ilyenkor igyekszünk megadni a módját, olyan kiadványt megjelentetni, amely kiviteli és tartalmi szempontból is megfelel ennek a várakozásnak: a miénknek és a közönségének is” – mondta el Ákos a METROPOLIS megjelenése kapcsán.
Lemezbemutató koncert:
2024. december 14., szombat, Papp László Budapest Aréna
Hallgassátok meg „A tükör” című felvételt itt!