Orbán Viktor: a következő fél év a békemisszióról szól. www.celebriti.hu

– Európának a béke a legfontosabb. A magyar EU-elnökség a következő félévet – az akkor végzendő munkát – békemissziónak tekinti – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közös sajtótájékoztatóján pénteken Moszkvában.

A magyar kormányfő elmondta, hogy pénteken a 14. alkalommal folytatott megbeszélést Oroszország elnökével. A találkozó különös jelentőségét az adta, hogy háborús időben történt, „egy olyan pillanatban, amikor Európának nagy szüksége van a békére” – fogalmazott.

Orbán Viktor közölte: a találkozón elmondta az orosz elnöknek, hogy az elmúlt évtizedek kivételes európai fejlődésének alapját a béke adta. „Most viszont két és fél éve a háború árnyékában élünk Európában, és ez rendkívüli nehézséget okoz Európa számára” – tette hozzá.

A miniszterelnök szavai szerint az elmúlt két és fél évben azt tanultuk meg, hogy dialógus nélkül és diplomáciai csatornák nélkül nem tudjuk elérni a békét. „Mert a béke nem magától lesz, hanem meg kell teremteni. Azért dolgozni kell” – húzta alá.

Rögzítette: a találkozón ennek módozatait tárgyalta meg az orosz elnökkel. Azt akarta megtudni, hogy merre van a békéhez vezető legrövidebb út – mondta.

Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük