Bemutatták a magyar olimpiai csapatot szállító repülőgépet. www.celebriti.hu

Egyedi festést és dizájnt kapott az a repülőgép, amely a magyar olimpiai csapatot, valamint a szurkolókat is szállítja majd a július 24-én kezdődő párizsi olimpiára.

A Liszt Ferenc repülőtéren rendezett csütörtöki sajtóeseményen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszönetet mondott a Wizz Airnek, illetve a légitársaság által felkért szakembereknek az elvégzett munkáért, s a gépre utalva úgy fogalmazott, “a látvány mindent felülír”. Az arany sávokkal díszített repülőn szerepel a Team Hungary felirat, a magyar címer és az ötkarika is.

“Ötvenhét nap van hátra az olimpia rajtjáig, minden nap érezzük a közelségét, a sportirányítás pedig a Magyar Olimpiai Bizottsággal szorosan együttműködve továbbra is igyekszik mindent megtenni azért, hogy minden feltétel adott legyen kiváló sportolóink számára ahhoz, hogy Párizsban, abban a valamivel több mint két hétben teljesítményük legjavát tudják nyújtani” – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette, sporttörténeti pillanat, hogy a magyar csapat ilyen exkluzív, egyedi dizájnnal ellátott géppel utazhat a magyar főváros és a játékok helyszíne között.

Gyulay Zsolt, a MOB elnöke hangsúlyozta, jó megállapodást kötöttek a Wizz Airrel, melyet megelőzően több légitársasággal is tárgyaltak a különleges festésű repülőgépről.

“Számunkra az elsődleges szempont ezúttal is a sportolók kényelmes és gyors kijutása volt. Ez a gép minden reggel és délután közlekedik majd, ami sokat segít a sportolóink felkészülésében és abban, hogy a feladataikra koncentrálhassanak. Párizsba 100 év után, Európába hosszú évek után tér vissza az olimpia, ez természetesen megkönnyíti a közlekedést” – emelte ki.

A MOB-elnök elmondta, Magyarország jelenleg 161 olimpiai kvótával rendelkezik. Kiemelte, “olvassuk a sajtóban, hogy fokozódik a feszültség, ez azonban nem baj, hiszen erről is szól az olimpia”.

“Sokan kérdezik, hogy mennyi érmet szerzünk majd, erre azt tudjuk mondani, hogy ha minden sportolónk a maximumot nyújtja, akkor nem fogunk csalódást okozni Párizsban” – fogalmazott Gyulay Zsolt.

Tischner Roland, a Wizz Air üzemeltetési igazgatója elárulta, több hónapig tartó előkészítői és kivitelezői munka előzte meg a repülőgép festésének felvitelét, ez a folyamat önmagában egy hetet vett igénybe.

“Tizenhárom fős csapat dolgozott ezen, a dizájn pedig 50 kisebb-nagyobb elemből áll. Fontos tudni, hogy a gép alján is van egy felirat, így minden alkalommal, amikor átrepül Budapest felett, mindenki láthatja majd, hogy ez a magyar olimpiai csapatot szállító gép” – mondta. Hozzátette, a gép márciusban érkezett az Airbus gyárából, így fiatal és modern járműről van szó.

“Ez az elegáns, de nem túl hivalkodó dizájnnal ellátott gép a hétvégétől kezdve munkába áll, júniusban pedig további két gép érkezik, ezzel a Wizz Air flottáját 17 gép alkotja majd, így csaknem hétmilliósra nő a magyarországi utaskapacitásunk” – fogalmazott.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük