Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, és én sem akarok háborút. www.celebriti.hu

“Ha megnézik Orbán Viktort, ő nem akar háborút, és én sem akarok háborút” – mondta Donald Trump a Timcastnek adott interjújában, amelyet Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója tett közzé a Facebook-oldalán kedden.

A volt elnök és republikánus elnökjelölt az interjúban emlékeztetett, elnöksége alatt az Egyesült Államok nem vett részt háborúkban, kivéve, amelyet az Iszlám Állam (ISIS) ellen indítottak, “de azt száz százalékban be is fejeztük”.

“De nem akarok háborúkat. Úgy gondolom, hogy ez olyan szörnyű, olyan szükségtelen, és olyan költséges az életek és a pénz szempontjából – ebben a sorrendben -, és tönkreteszi ezeket az országokat” – fogalmazott a volt amerikai elnök.

Hangsúlyozta, a háború tönkreteszi a kultúrát például Ukrajnában is, pedig ha ő lett volna az elnök, akkor soha nem történt volna meg az ukrán háború és az október 7-i támadás Izrael ellen sem.

Donald Trump Orbán Viktor miniszterelnökre kitérve azt mondta, ő Magyarország vezetője, “őt erős embernek hívják, de nem az a kérdés, hogy erős ember-e vagy sem”.

“Ő egy határozott ember, azt mondta, ma a világ problémája az, hogy Donald Trump már nem elnök” – jelentette ki.

A republikánus elnökjelölt emlékeztetett, korábbi elnöksége idején “Kína nem játszadozott, Oroszország nem játszadozott, senki sem játszadozott, és nem voltak problémáink, ma az egész világ lángokban áll”.

Kijelentette, “ha megnézik Orbán Viktort, ő nem akar háborút, és én sem akarok háborút.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük