ELTE-kutatás: a kutyák az emberekhez hasonlóan értik a szavakat. www.celebriti.hu

A kutyák az emberekhez hasonlóan értik a szavakat – derült ki az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak a Current Biology című folyóiratban pénteken megjelent tanulmányából, amely szerint az ismert szavak a kutyák agyában is előidézik a jelentés mentális reprezentációját.

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói a kutyák agyi válaszait vizsgálva mutatták ki, hogy a látszat ellenére a kutyák nemcsak, hogy értik a tárgyszavak jelentését is, de az ezt támogató agyi és mentális folyamatok hasonlóak ahhoz, mint amelyeket az embereknél tapasztalnak.

“A kutyák nemcsak egy tanult viselkedéssel reagálnak a szavakra, hanem valóban értik a jelentésüket” – összegezte a vizsgálat eredményeit a közleményben Boros Marianna, az ELTE Etológia Tanszéken működő Neuroetológiai Kutatócsoport kutatója, a tanulmány egyik vezető szerzője. Magyarázata szerint a kutyák nemcsak a kontextus alapján találják ki, hogy mire vonatkozhat egy-egy szó, hanem a szavak hallatán előhívnak egy emléknyomot, egy úgynevezett mentális reprezentációt. “A mentális reprezentáción keresztül történő jelentésfeldolgozást referenciális szóértésnek hívjuk, és sokan úgy gondolják, hogy ez egy kizárólag emberi képesség” – tette hozzá.

“A beszélni még nem tudó csecsemők vagy állatok szótudását mérő tesztekben általában egy aktív választ várnak a tesztalanyoktól” – magyarázza Magyari Lilla, a Neuretológiai Kutatócsoport és a Stavangeri Egyetem munkatársa, a tanulmány másik vezető szerzője. A kutató ismertetése szerint a kutyáktól például azt kérik, hogy hozzanak nekik oda egy tárgyat vagy menjenek oda egy tárgyhoz. “Csak kevés kutya tudja a véletlen szintnél jobban teljesíteni ezeket a teszteket. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy nem lehetséges-e, hogy valójában értik a szavakat, csak a feladat okoz nekik nehézséget” – magyarázta a kutató.

Ezért úgy döntöttek, hogy új tanulmányukban a kutyák passzív tudását fogják vizsgálni non-invazív EEG segítségével, mivel a korábbi tapasztalatuk szerint az agyi válasz mérése érzékenyebb módszer lehet a nyelvértés vizsgálatára kutyáknál.

A kísérletben 18 kutya és gazdáik vettek részt. A kutya gazdája kimondta egy tárgy nevét, majd felmutatta azt a tárgyat. Néha viszont meglepte a kutyáját, és nem azt a tárgyat mutatta fel, amelyiknek a neve elhangzott. Eközben a kutatók EEG-vel mérték a kutya agyi aktivitását. A kutatók azt feltételezték, hogy ha az elhangzott szó aktiválja a kutyáknál a tárgy mentális reprezentációját, akkor a kutya várni fogja, hogy az azzal megegyező tárgyat mutassák fel.

Emberi kísérletekben a szó és a tárgy közötti eltérés érzékelését negatív EEG-jel kíséri, mely a bemutatástól számított 400. miliszekundumban szokta elérni maximumát. A kutyáknál egy hasonló időbeli lefutású mintázatot tapasztaltak a kutatók, ami embereknél a szavak jelentésének feldolgozását tükrözi. A kutyáknál mért különbség nagyobb volt azoknál a tárgyaknál, melyek nevét a kutyák jobban ismerték, ami tovább erősíti azt az értelmezést, hogy az itt talált agyi mintázat valóban a kutyák szóértését tükrözi. Az, hogy hány szót ismert egy kutya, nem volt hatással az eredményekre – jegyezték meg.

“Nem számít, mekkora a kutya szókincse, a kutya elméje képes arra, hogy egy szót hallva előhívja a hozzá tartozó mentális reprezentációt. Vagyis úgy tűnik, hogy ez a képesség nemcsak néhány, kivételesen sok tárgyszót ismerő egyedre jellemző, hanem általánosan jelen van a kutyákban” – teszi hozzá Andics Attila, a kutatócsoport vezetője.

A közlemény szerint az, hogy a kutya mint faj az emberhez hasonlóan általánosságban képes referenciálisan érteni a szavakat, alapvetően megváltoztathatja azt, ahogyan a kutatók az ember nyelvhasználatának egyediségéről gondolkodnak. Az Etológia Tanszék kutatóinak eredményei hatással lehetnek a nyelv evolúciójának elméleteire és modelljeire, emellett a kutyatartók számára is fontos felismeréseket tartalmaznak.

“A kutyák többet értenek, mint amennyit mutatnak” – mondja Magyari Lilla. “Habár gyakran úgy tűnhet, hogy nem tudják miről beszélünk, valójában érthetik egyes szavak jelentését” – hangsúlyozza a kutató.

Az eredmények azonban további kérdéseket is felvetnek. Nem tudni, hogy a kutyák referenciális szóértési képessége fajspecifikus jelenség-e, vagy más emlősöknél is jelen lehet, illetve hogyan alakult ki ez a képesség és összefügg-e a kutyák domesztikációjával. Annak a megválaszolása is várat magára, hogy ha a kutyák az emberekhez hasonlóan értik a tárgyszavakat, miért okoz nekik nehézséget elsajátítani azokat – írták a kutatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük