Idén is indulnak vonatok a horvát tengerpartra Budapestről. www.celebriti.hu

Az Adria InterCity június 18-tól szeptember 30-ig heti három alkalommal közlekedik a horvát tengerpartra, Splitbe Budapestről – közölte az MTI-vel a MÁV-START vasárnap.

Az Adria InterCity fedélzetén 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500-an utaztak, 2022-ben az utasszám megduplázódott, 2023-ban pedig már több mint 13 ezren jutottak el a vonattal a horvát tengerpartra.

A 2022-ben a The Guardian által Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé választott járat Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap; Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul.

A 789 kilométeres távon családok 4 vagy 6 ágyas fülkében, a párok és a kisebb családok 1-3 ágyas hálókocsi-fülkékben foglalhatnak helyet. A járat minden kocsija légkondicionált.

Az Adria InterCity járataira a jegyeket március 15-től már meg lehet vásárolni a jegypénztárakban és az Elvira felületén – írták.
    A MÁV-START idén is közlekedteti a Retró Istria expresszvonatot is, amely Budapest és Koper, illetve Rijeka (Fiume) között közlekedik június 28-tól augusztus 31-ig naponta, erre is rövidesen megkezdik a jegyek értékesítését – közölték.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük