Hétfő este tartották A Majomember című akciófilm világpremierjét az SXSW médiafesztiválon a texasi Austinban, és a végefőcím alatt majdnem lerepült a mozi teteje, annyira tombolt a közönség. Dev Patel, aki egy személyben a film címszereplője, rendezője, forgatókönyvírója és egyik producere, könnyekig meghatódott és alig talált szavakat, amikor a színpadra szólították.
Ez nem is csoda, mert Patel régi álma vált valóra A Majomemberrel. A Gettómilliomossal egy csapásra világhírűvé lett színész nyolc éven át érlelte a bosszúdrámát, amelynek ihletője az indiai Majomisten, Hanuman volt. A történet hőse egy illegális viadalokon edződött fiatalember, aki bosszút áll édesanyja gyilkosán, sőt a hozzá hasonló elnyomottakkal összefogva az egész korrupt rendszerrel felveszi a harcot.
Patel elmondta a közönségnek, hogy kiskora óta az akciófilmek szerelmese. Bruce Lee volt az első bálványa, többek között a bőrszíne miatt – ezzel Patel arra utalt, hogy mivel indiai származású, egy kicsit mindig kirekesztettnek érezte magát. Azt is elmesélte, hogy annyira A Majomembernek rendelt alá mindent, hogy barátai azt hitték, megőrült. „Beletette a szívét, a lelkét, mindenét, hogy elkészíthesse ezt a filmet” – mondta korábban az Oscar-díjas Jordan Peele (Tűnj el!), aki menet közben lett a film egyik producere. A Majomembert ugyanis eredetileg egy streamingplatformon akarták bemutatni, de Peele olyan nagy fantáziát látott benne, hogy beszállt a gyártásba, átvitte a produkciót a Universal stúdióhoz, s ennek köszönhetően kerülhet a mozikba.
A Majomembernek ugyanolyan küzdelmes volt az elkészítése, ahogyan a főhős harcol az ellenségeivel. A Covid alatt forgattak, és a szigorú biztonsági intézkedések igencsak megkeserítették a stáb életét. A forgatás elején szívrohamban meghalt a fővilágosító, Patel a lábát törte és a csuklója is megsérült – a kötés a filmben is látható.
Patelre Bruce Lee mellett a koreai bosszúdrámák világa és az indonéz akciófilmek újhulláma is nagy hatással volt, akárcsak a John Wick-filmek. Mindezt indiai ízekkel fűszerezte, és, mint mondja, a társadalmi mondanivaló sem hiányzik filmjéből. „Egy teljesen esélytelen srác összefog a többi nyomorulttal, felismerik a közösség erejét, és megindulnak az elnyomó rendszer ellen” – összegezte a történet lényegét a színpadon.
A Majomember különlegessége, hogy az akciójelenetekben maga Patel harcol, mivel feketeöves karatebajnok.
deadline.com/2024/03/sxsw-monkey-man-dev-patel-1235855698/
(Monkey Man – hazai bemutató: 2024. április 4.)