Az Olaszországot észak-dél irányban összekötő autósztráda kapuit és a városokba bevezető utakat zárták el traktoraikkal hétfőn az olasz gazdák, akik a következő napokban is folytatják tiltakozó megmozdulásaikat.
Umbria tartományban, Orte város magasságában, az A1-es autósztráda kapuinál közel negyven traktorral és mezőgazdasági géppel sorakoztak fel a tüntetők. Szombat óta demonstrálnak itt, és a következő napokban is visszatérnek.
A rendőrség felügyeli, hogy az autósztrádán haladó járművek ha lassan is, de át tudjanak hajtani a kapukon.
A szintén közép-olaszországi Viterbóban az egyik legforgalmasabb városkaput torlaszolták el, ami közlekedési dugóhoz vezetett. A tüntetők a Coldiretti termelői szövetség közeli székházáról letépték a zászlókat, amelyeket elégették. Hasonlóképpen traktorokkal vonultak fel Friuli-Venezia Giulia tartományban is. Udine város stadionjánál mintegy hetven traktor gyűlt össze. Hétszáz traktor lepte el Foggia város utcáit a déli Puglia tartományban. Dudakoncert kíséretében azt skandálták, hogy addig folytatják, amíg nem érnek el eredményt.
Az Olaszországban január 19-től egymást követő demonstrációk mindennapossá váltak.
Szardínia szigetén keddre Cagliari kikötőjében hirdettek meg traktoros tüntetést.
– A mezőgazdaság és az állattenyészés húsz éve nem volt ennyire rossz helyzetben, “a politika és az intézmények teljesen közönyétől kísérve, a bürokrácia hálója, a nem nyereséges áron forgalmazott agrártermékek, az egyre gyakoribb természeti csapások és állatbetegségek” térdre kényszerítették az ágazatot – hangoztatta Tore Piana, a szardíniai Agrárkutató Központ (Csa) elnöke.
Az olaszországi gazdatüntetések az Európai Unió agrárpolitikája ellen tüntetnek, de elégedetlenségüket fejezik ki a római kormány intézkedéseivel szemben is. Adókedvezményeket és az ágazatban dolgozni kívánó fiatalok támogatását szorgalmazzák.