Ferenc pápa szerint a vatikáni kúria tagjainak meg kell hallgatniuk egymást, és legyen humorérzékük

Egymás meghallgatását, az egyházat körülvevő világ ismeretét és humorérzékük fejlesztését ajánlotta Ferenc pápa paptársainak karácsony előtti beszédében, amelyet a vatikáni kúria tagjainak mondott el csütörtökön. A Vatikán laikus dolgozóinak a közösségi oldalak felületességéről szólt.

Ferenc pápa hangsúlyozta: karácsony üzenetére a lehető legnagyobb szükség van a mostani időkben, amelyekre a háborús erőszak, az éghajlatváltozás, a szegénység, a szenvedés és az éhezés nyomja rá a bélyegét.

“A világban még éheznek!” – hangoztatta a pápa.

A Szentszék hivatalaiban dolgozó egyházi emberekhez intézett hagyományos ünnepi beszédében Ferenc pápa útmutatást adott arra vonatkozóan, hogy szerinte milyen értékek mentén kell végezniük a kúria munkáját. Mindenekelőtt egymás meghallgatását említette, és hangoztatta, hogy senki sem nézheti le a másikat: “egyetlenegy esetben tekinthetünk felülről lefelé valakire: ha (lehajolunk hozzá és) segítünk neki felemelkedni”.

Az egyházfő kijelentette: el kell kerülni, hogy a kúria tagjai előítéletesen félresöpörjék egymás véleményét ahelyett, hogy meghallgatnák egymást. A nézetek közötti pingpong helyett nyitásra és az egymással szembeni őszinteségre van szükség – mondta Ferenc pápa.

Megjegyezte: hatvan év telt el a II. Vatikáni Zsinat óta, és még mindig megy a vita a konzervatívok és a progresszívek közötti megosztottságról: “nem ez teszi a különbséget, az igazi lényeges különbség az (egyházat) szeretők és megszokásból (szolgálók) között van”.

A kúrián dolgozókat arra kérte, ne szabályzatok, sémák vagy világi kritériumok szerint hozzák meg döntéseiket, hanem felismeréseik és tudásuk alapján. Ne saját bizonyosságaikat és biztonságukat erősítsék, ne gyors válaszadással oldják meg az egyháznak feltett kérdéseket. Az egyház tagjainak mozdulatlansága a félelem, a merevség és a középszerűség labirintusába zárja be őket, ami szolgálatukat is korlátozza – hangoztatta. Labirintusba záródás helyett a pápa szerint a kúriának is a világgal együtt kell haladnia.

Végül arra kérte a Vatikánban dolgozó paptársait: örömmel és humorérzékkel végezzék munkájukat, mert az utóbbi az egészség kész receptje.

Ferenc pápa szokás szerint Vatikánváros laikus dolgozóit és családtagjait is fogadta az ünnepek előtt.

Kijelentette: “Isten stílusának megfelelően” Jézus születése nem kérkedőn és zajosan, hanem pont fordítva, reflektorfénytől távol, elrejtve, a lehető legszűkebb helyen, egy istállóban, egy szegény családban történt. “Máriának és Józsefnek még otthona sem volt” – tette hozzá a pápa.

Hozzátette: olyan korban élünk, amelyet a megszállott feltűnősködés ural. “Mindenki kiteszi magát a kirakatba. Ez a sminkelés kora, amelyben mindenki festi nemcsak az arcát, hanem a lelkét is, és ez a legrosszabb”.

A közösségi oldalakra utalva Ferenc pápa azt mondta: olyanok mint a kristálypohár, amelyben ugyan bor van, de senki nem törődik azzal, milyen minőségű. “A jó bort egyszerű pohárból isszák” – mondta a pápa.

Úgy vélte, a család az a hely, amelyben a látszat, az álarc nem számít, lárma helyett csendes szeretet, apró gesztusok, egymás iránti figyelem van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük