Izrael folyamatosan lövi Gázát.

Izrael az éjszaka folyamán további légicsapásokat hajtott végre a Hamász iszlamista terrorszervezet gázai infrastruktúrája ellen – jelentette az izraeli katonai szóvivő vasárnap reggel.

A tájékoztatás szerint a légierő szombat estétől tovább folytatta a Hamász infrastruktúrája és terroristái elleni támadásait a Gázai övezetben, több mint háromszáz bombát vetettek be.

A vadászgépek több tucat Hamászhoz köthető katonai célpontot támadtak, melyek közül több sokemeletes épületekben volt. Felszámoltak több tucat alagútlejáratot, lőszerraktárat, főhadiszállást és hadműveleti katonai posztot. A hadsereg közleménye szerint a megtámadott terrorista célpontok között voltak olyan mecsetek is, amelyeket a Hamász hadicélokra használt.

Izrael Szíriában megtámadta és megbénította a damaszkuszi és aleppói repülőtereket, nagy erőkkel lőtték a kifutópályákat. Az izraeli média szerint azért mértek csapásokat a szíriai repterekre, mert az izraeli hadvezetés attól tart, hogy fejlett fegyvereket szállítanak át rajtuk Iránból és Irakból Libanonba és Szíriába.

Az izraeli kormány tizenhat millió sékeles (több mint ezernégyszáz millió forintos) ideiglenes segítségnyújtásról határozott az október 7-én elhurcoltak és eltűntek családjainak.

Izrael mindemellett megszüntette az információs minisztériumot, miután az azt vezető Galit Atbarjan néhány napja lemondott hivataláról. A felszabadult minisztériumi költségvetést, 23,8 millió sékelt (mintegy kétezer millió forintot) a Gázai övezet környékének újjáépítéséért felelős hatósághoz irányítják.

Forrás: MTI

Fotó: mint / illusztráció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük