Virth Balázs szerint Milák Kristóf a huszonnegyedik órában van

Virth Balázs – aki a tervek szerint csütörtökön (ma) beszéli át az “újraírt jövőbeli terveket” Milákkal -, az M1 aktuális csatornának elmondta, tanítványa gyakorlatilag fél éve nem végzett olyan edzésmunkát, amely az élsporthoz szükséges lenne, de továbbra is minden segítséget megadnának neki a folytatáshoz.

A szakember úgy fogalmazott, ahhoz, hogy jövőre Párizsban 200 méter pillangón megvédje olimpiai bajnoki címét Miláknak “már tegnap” meg kellett volna kezdenie az edzéseket, a féléves kihagyás viszont komoly hátrányt jelent, és nagyjából a decemberi cikluszáró időszakra lehetne “jól edzhető” állapotba hozni. Megjegyezte, a “huszonnegyedik órában vannak” és alapfeltétel az edzések maximális teljesítése.

– Egy olyan versenyzőről beszélünk, aki mindent megnyert, a legnehezebb feladat neki motivációt találni. Viszont úgy gondolom, most van az a pillanat, amikor egy olyan dolgot csinál az életében, amiben a legjobb a világon. Valószínűleg a civil életében nehéz lesz majd olyasvalamit találni, amiben még egyszer a világ legjobbja lehet. Ezt az időszakot úgy kellene megélnie, hogy boldoggá tegye ez – fogalmazott Virth Balázs, aki leszögezte, mindenki, a klubja, edzője, szurkolói, szponzorai a 23 éves fenomén mögött állnak, neki “csak be kellene ugrani a vízbe”.

Virth Balázs üzent is Miláknak, akit arra kért, segítse társát, Márton Richárdot egy olimpiai dobogóhoz úgy, ahogyan tették azt közösen tavaly a római Európa-bajnokságon.

A 2021-es tokiói olimpián 200 m pillangón aranyérmes Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, fizikálisan és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra. Két héttel ezelőtt még úgy volt, a Duna Arénában hétvégén sorra kerülő vk-viadalon tér vissza, aztán később úgy döntött, nem ugrik medencébe.

Fotó: M4 Sport

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük