Bravúrgyőzelmet aratott a fociválogatott Szerbiában.

Marco Rossi szövetségi kapitány elsősorban azt emelte ki a Szerbia vendégeként aratott 2-1-es Eb-selejtezős győzelmet követően, hogy a magyar labdarúgó-válogatott hatalmas fejlődésen ment keresztül mentális szempontból.

– Az első félidőben kifejezetten jól futballoztunk, hátrányban is tartottuk magunkat a megbeszélt taktikához, sikerült is fordítani és megérdemelten vezettünk a szünetben. De Belgrádban meg kell szenvedni a sikerért, ami a szerb csapat erejéből következik. És bizony sokat szenvedtünk. A második félidőben szívvel játszottunk, és hálásak lehetünk Dibusznak a nagyszerű védéseiért – értékelt az MTI érdeklődésére az olasz szakember.

Belgrád, 2023. szeptember 7. Loic Nego, a magyar válogatott játékosa (j) és Marco Rossi csapat szövetségi kapitánya a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõ G csoportjában játszott Szerbia – Magyarország mérkõzés után a belgrádi Rajko Mitic Stadionban 2023. szeptember 7-én. A magyar csapat 2-1-re nyert. MTI/Czeglédi Zsolt

Az 59. születésnapját szombaton ünneplő szakvezető külön kiemelte Nego Loicot és Nagy Ádámot, akik szerepeltetését márciusban és júniusban sok kritika érte, viszont most ismét bizonyították, hogy erősségei a válogatottnak, mert mindketten nagyszerű teljesítményt nyújtottak.

– Hihetetlen, hogy milyen fejlődésen mentünk keresztül mentális szempontból. Öt éve, a kinevezésemkor magam sem gondoltam volna, hogy ilyen elképesztő önbizalom jellemzi majd a csapatot. Nem emlékszem egyetlen meccsre sem, még vereség esetén sem, amikor ne harcoltunk volna – reagált arra Rossi, hogy hátrányból három perc alatt fordított a nemzeti együttes.

Belgrád, 2023. szeptember 7. A magyar válogatott játékosai a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõ G csoportjában játszott Szerbia – Magyarország mérkõzésen a belgrádi Rajko Mitic Stadionban 2023. szeptember 7-én. A magyar csapat 2-1-re nyert. MTI/Czeglédi Zsolt

Rossi a második találatot összehozó két belső védő kapcsán – Lang Ádám adott gólpasszt Willi Orbánnak – azon viccelődött, hogy talán vasárnap a csehek elleni barátságos mérkőzésen kipróbálja őket csatárként. A hajrában becserélt újonc Kata Mihályt illetően pedig arról beszélt, sose fél kockázatot vállalni. Úgy vélte, Katának megvan a tehetsége, ahogy a többi kerettagnak is, így nem félt bedobni a mélyvízbe Belgrádban sem ilyen kiélezett szituációban.

– Jól kezdtünk, de a magyaroknak rövid idő alatt sikerült fordítaniuk. Összességében az első 45 perc a magyaroké volt, mert nem volt elég mozgékony a csapatunk. A másodikban viszont elég domináns játékot tudtunk felvonultatni, de nem sikerült gólt szerezni. Néha a szerencsén is múlik az eredmény, ma nem nekünk pattantak jól a labdák, ennek fényében nem tragédia, ami történt – mondta a szerb szövetségi kapitány, Dragan Stojkovic, aki gratulált Marco Rossi együttesének, egyúttal maga is kiemelte Dibusz Dénes fantasztikus védéseit a második félidő elején.

– A belgrádi sikerrel a magyar csapat három ponttal elhúzott a riválistól, a harmadik helyezett Montenegró előtt pedig már öt pont az előnye féltávnál. Az ötösből az első kettő jut ki a jövő évi, németországi kontinensviadalra.

A magyarok vasárnap 18 órától a cseheket fogadják barátságos mérkőzésen a Puskás Arénában, míg az Eb-selejtezőt október 14-én éppen a szerbek ellen folytatják otthon.

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük