10 évvel ezelőtt is volt, aki az e-mail marketing halálát vetítette előre, ezzel szemben még mindig ez a legjobb megtérüléssel rendelkező online marketing eszköz a cégek kezében. Gál Kristóf vállalkozófejlesztő szakember szerint ár-érték arányban nincsen alternatívája az e-maileknek, de a magyar vállalatok túlnyomó többsége ezt még mindig nem ismerte fel. Elárulta, az e-mail marketingnek ma már számos formája létezik, aminek segítségével akár célzottan is szólhatunk a vásárlóközönség különböző rétegeihez. Ez pedig a másik oldalról azt is jelenti, hogy az emberek e-mail dömpingre készülhetnek a közeljövőben.
Az 1990-es évek végén valódi örömforrásnak számított, amikor valaki e-mailt kapott, hiszen annyira újnak számított a technológia, ehhez képest ma már szinte mindenkinek százasával érkeznek a levelek a tárhelyére nap, mint nap. Ezeknek az üzeneteknek a jelentős része ugyanakkor nem személyes és nem is munkahelyi, hanem a különböző cégek küldik azokat a korábban megadott engedélyünkkel.
Gál Kristóf, a Klikkmarketing tulajdonosa elmondta, gyakorlatilag ugyanaz történik, mint 30 évvel ezelőtt, amikor a postaládáink voltak telerakva szórólapokkal, csak ez a folyamat most az online térben zajlik. Mint mondta, vállalkozói szemmel nézve ez egyáltalán nem véletlen, ugyanis az e-mail marketing megtérülése egészen kimagasló.
– Annyira drágul az online marketing, hogy e-mailezés nélkül egyszerűen már nem is éri meg csinálni. Míg a Facebook vagy a Google Ads egyszeres-kétszeres megtérülést hoz, addig az e-mail marketing akár harmincszorost. Rendkívül hasznos, hiszen épül egy adatbázis közben, és majdnem ingyenes az üzemeltetése, tehát valójában csak profitot lehet vele elérni – mutatott rá.
A vállalkozófejlesztő szakember szerint éppen emiatt kijelenthető, hogy az e-mail marketing nem csak halhatatlan, most lendülhet fel igazán, az embereknek pedig nem szabad meglepődnie azon, hogy egyre sűrűbben bombázzák majd őket levelekkel az online térben.
Akkor lehet bukni az e-mail marketinggel, ha nincs is
Gál Kristóf kérdésre válaszolva közölte, az e-mail marketingnek különböző módszertanai vannak, függően attól, hogy egy mikrovállalkozásról vagy egy több millió felhasználóval vagy vásárlóval rendelkező világmárkáról beszélünk.
– Az alap az, amikor egy bizonyos levelet minden feliratkozó megkap válogatás nélkül. Ennek egy továbbgondolt verziója, amikor a kiküldés idejét a különböző országokra, földrészekre optimalizálják, esetleg már nevén is szólítják a kedves olvasót, de a levél tartalmán továbbra sem módosítanak – sorolta.
Magasabb szint már, amikor az e-maileket úgymond szegmentálják aszerint, hogy a felhasználó milyen karakter. Ha például valaki határozott, akkor neki lényegre törő levelet küldenek, ha pedig valaki hezitálós, akkor több adattal látják el az üzenetet. A Klikkmarketing alapítója szerint ma már tipikus, hogy a cégek vásárlás után értékelésre buzdítják a fogyasztókat, és ugyanazokat a termékeket ajánlják vissza a levelekben, amiket korábban nézegettünk. Így az is biztos, hogy nem lesz két egyforma levél.
Hogy az e-mail marketing mennyire hatásos, azt a statisztikák is jól mutatják. A Hubspot szoftverfejlesztő legfrissebb adatai szerint az elmúlt 12 hónapban a marketingszakemberek 77 százalékánál nőtt az e-mailek iránti elkötelezettség, és az is kiderült, hogy az okostelefont használók így szeretnek a leginkább információt kapni az általuk kedvelt márkáktól.
Gál Kristóf szerint hiába köztudottan egy kivételesen jó online marketing eszköz az e-mailezés, Magyarország elmaradott ebben a tekintetben.
– Ha valaki csinálja, már az siker, de az az igazi, ha jól is csinálja. Akinek házon belül erre nincs meg a tudása, annak érdemes kiközvetítenie szakértőknek a feladatot. Rossz nézőpont ugyanis, ha valaki nem hajlandó a marketingért fizetni. Nem az a tétel, hogy mennyi pénzt kell kiadni az e-mailezésért, sokkal inkább az, hogy mennyit veszíthet vele a cég, ha egyáltalán nem foglalkozik vele – zárta gondolatait a Klikkmarketing alapítója.
