Nem zárta ki egy orosz-észak-koreai hadgyakorlat lehetőségét hétfőn Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
Mint mondta, Oroszország minden szomszédjával tarthat közös katonai manővereket, ez alól Észak-Korea sem kivétel.
“Mindenkivel tárgyalunk erről, beleértve a KNDK-t is. Miért ne? Ők a szomszédaink” – fogalmazott a tárcavezető hétfőn Szocsiban, az orosz-török csúcstalálkozó helyszínén újságíróknak nyilatkozva.
Jobb békében és harmóniában élni a szomszédainkkal, különösen egy ilyen szomszéddal, amellyel elég sok minden köt össze bennünket, mind a történelemben, mind az életben” – tette hozzá.
Nem sokkal korábban a dél-koreai hírszerzés azt az értesülést közölte, hogy Sojgu Észak-Koreával és Kínával közös haditengerészeti gyakorlat megtartását javasolta Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek júliusi phenjani tárgyalásai alapján. Az orosz miniszter az észak-koreai fővárosban a koreai háború befejezésének 70. évfordulója alkalmából megtartott rendezvényeken vett részt, felkeresett egy haditechnikai kiállítást, és Kim Dzsing Unnak átadta Vlagyimir Putyin orosz elnök üzenetét.