A Metallica koncertfilmje érkezik a budapesti mozikba.

A Metallica augusztus 19-én és 21-én is fellép a texasi Arlingtonban az AT&T Stadionban; a két koncert két részben világszerte a mozikban is megtekinthető lesz, köztük négy budapesti filmszínházban.

A világhírű metálcsapat idei lemeze, a 72 Seasons megjelenése után kezdett világkörüli turnéba. A Metallica az M72 koncertsorozat részeként lép fel augusztus 19-én és 21-én a Dallas Cowboys NFL csapat otthonában, ami Észak-Amerikában, valamint Közép-, és Dél-Amerika nagyobb részén élőben látható a mozikban – közölte a magyarországi forgalmazó, a Pannónia Movie Kft. hétfőn az MTI-vel.
    A többi földrészen, a többi latin-amerikai országban, Európában, Ázsiában, Afrikában, a Közel-Keleten és Óceániában a vágatlan felvételt néhány óra csúsztatással az adott időzóna főműsoridejéhez igazítottan sugározzák műholdon keresztül. Magyar idő szerint az éjszaka közepén már e napokon zajlanak az események.
    Az említett napokon a kétrészes, csaknem háromórás koncertélmény 16 óra 30 perctől és ráadásként 20 órától is átélhető lesz a Cinema MOM, a Pólus Mozi, a GoBuda Mozi és a Lurdy Mozi termeiben. A két előadás menete teljesen más zenei listából áll.
    A Metallica új lemezét, a 72 Seasons debütáló albuma, a Kill ’em All 40. jubileumára időzítette. Az M72 turné nemcsak a friss dalokról szól, hanem 1981 óta íródó történet egészéről, így a kétrészes esemény több mint harminc számot vonultat föl a banda diszkográfiájából. A show különleges színpadelrendezéssel fut, amely 360 fokban teszi lehetővé a fellépés mozis közvetítését, a nagyvásznas kép- és hangrendszerrel minden rajongó közel érezheti magát a történésekhez.
    Az április közepén, saját kiadásban megjelent 72 Seasons-t a zenei szaksajtó kritikusai kedvezően fogadták, köztük a rangos Rolling Stone magazin újságírója is. A James Hetfield gitáros-énekesből, Lars Ulrich dobosból, Kirt Hammett gitárosból és Robert Trujillo basszusgitárosból álló együttes ezelőtt 2016-ban jelentkezett nagylemezzel utoljára, idén Gred Fidelman produceri segítségével született meg a 77 perces, tizenkét dalos album, amelynek globális premierje szintén elérhető volt néhány hazai moziban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük