Korántsem tulajdonítunk a cukorfogyasztásnak olyan mértékű jelentőséget, mint amekkora hatással van az életünkre és a mindennapjainkra. Június 27-e, A Cukorbetegek Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a betegség az egész világon egyre több embert érint, köztük gyermekeket is, mind nagyobb számban. Holott egészséges életmóddal és odafigyeléssel elkerülhető lenne ez a probléma. Dr. Lenkei Gábor a világnaphoz kapcsolódóan állapotuk javításában szeretné segíteni azokat, akik már érintettek a cukorbetegségben, másokat pedig abban, hogy elkerüljék ezt.
Ahhoz képest, hogy Magyarországon nincs több évszázados hagyománya a cukorfogyasztásnak, rövid időn belül alapélelmiszerré vált. Igaz, hogy már az 1400-as évek végén kapható volt, de olyan magas volt az ára, hogy nagyon keveseknek került az asztalára. Még jóval később, az 1800-as évek végén sem volt általánosan elterjedt fogyasztási cikk a cukor. A 19. században kezdődött el Európában a cukorrépa nagyüzemi termesztése és ipari feldolgozása, ami megalapozta a gyors elterjedését. De még az 1900-as évek első évtizedeiben is csak tizedannyi cukrot fogyasztottak, mint manapság.
– A magyarok évente átlagosan 400 ezer tonna cukrot esznek meg, ami 400 millió kilogramm. Ez személyre lebontva évente 40 kg cukor elfogyasztását jelenti, ami havi szinten 3,33 kg, amiből egy napra jut 11 dekagramm színtiszta cukor. Nem túlzás azt állítani, hogy ma a cukorfogyasztás az egyik legfontosabb forrása az egészségi problémáknak – hívta fel a figyelmet Dr. Lenkei Gábor, a Cenzúrázott Egészség című könyv szerzője.
A szakember azt is elárulta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint Magyarországon több mint 1,1 millió felnőtt és több mint 5 ezer gyermek cukorbeteg. Számuk húsz év alatt, 1999 és 2019 között megháromszorozódott. A felmérések azt mutatják, hogy a helyzet évről évre folyamatosan romlik.
Sok cukor = cukorsokk
A vérünk literenként maximum 1 gramm cukrot tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos felnőtt 5 liter vérében mindössze 5 gramm cukor található. Nagyjából annyi, mint egy kockacukorban. A szervezet képes arra, hogy akkor is előállítsa a számára szükséges cukor mennyiséget, ha nem eszünk cukrot. Nincs szüksége kívülről bevitt cukorra. Sőt! A testünkben semmi keresnivalója a bevitt cukornak, ugyanis nem tudja megfelelően kezelni azt.
– Ha csak egyetlen szem kockacukrot teszünk a kávénkba, a vércukorszintünket megduplázzuk. Ha kettőt, akkor már megháromszorozzuk. A cukros üdítők és energiaitalok elképesztő mennyiségű cukrot tartalmaznak. Nyilvános adatok szerint 100 ml Coca-Colában 11,2 g cukor van, ami egy fél literes palackra vonatkozóan már 56 g-ot tesz ki. De lehetne beszélni akár a préselt gyümölcslevekről vagy a sokak által kedvelt túró rudiról is, amelyek egytől egyig óriási cukorterhelésnek teszik ki a testünket” – hangsúlyozta Lenkei doktor.
Elmondása szerint manapság a nagymértékű gyümölcsfogyasztás sem veszélytelen, ugyanis, míg az elmúlt évtizedekben azok vitamintartalma egyre csökkent, a cukortartalmuk viszont a nemesítés következményeként folyamatosan nőtt.
Alattomos ellenség
Szent-Györgyi Albert az 1900-as évek derekán a következőt mondta: „Valamennyi azon betegségek közül, amelyekről orvostanhallgatóként tanulnom kellett, nagy részben a testünkkel való visszaélés és nem megfelelő bánásmód következménye…
A cukorbetegségnek két típusa létezik, az egyik a ritkábban előforduló autoimmun cukorbetegség, amikor rövid idő alatt alakul ki valakiben a kór, a másik pedig, ami sokkal több embert érint, a kimerüléses cukorbetegség, amit egyértelműen az életmódunkkal idézünk elő. A cukorfogyasztás rombolja az emésztést, mert lúgossá teszi a gyomrot, pedig annak nagyon erősen savasnak kellene lennie. De a legfőbb és legkevésbé ismert probléma az, hogy a cukorfogyasztás olyan embereket hoz létre, akiknek nagymértékben csökken a kitartásra való képességük. Sokkal kevésbé tudnak harcolni a céljaikért, sokkal kisebb mértékben tudnak kiállni saját magukért, sokkal kiszolgáltatottabbá válnak. Hamarabb beletörődnek a kudarcokba, könnyebben feladják.
– A cukor lényegesen több vonatkozásban hasonlít a kábítószerekre, mint gondolnánk. Hangulat-javítóként, bánat ellen is használják, egyfajta jutalomfalatként, illetve megvesztegetésre, gyermekek manipulálására is. Mindezeken túl olyan súlyos mellékhatásai is lehetnek, mint például a hozzászokás, a függőség, az akaratgyengeség és a megvonási tünetek – sorolta Dr. Lenkei Gábor.
Segít a természet ereje
A szervezetünk hatékony kijavító, szerviz funkcióval rendelkezik, csupán a feltételeket kell megteremtenünk ehhez. Bármelyik típusú cukorbetegségről is van szó, az öngyógyító erő nagyon szépen teszi a dolgát, ha megkapja a munkájához szükséges muníciót. Ezt biztosíthatjuk 15 féle vitamin (A-vitamin, 11-féle B-vitamin, C-vitamin, D-vitamin, E-vitamin) és 8-10 féle ásványi anyag fogyasztásával. Természetesen nem az orvosi kezelés helyett, hanem mellette, a kezelőorvossal konzultálva.
– Nagyon sok visszajelzést kapok levélben az emberekről, amelyekben a sikertörténetükről számolnak be. Egy illető ezt írta: „Három hónapja szedem a vitaminokat, és a tapasztalataim a következők. Cukorbeteg vagyok, mostanra eljutottam oda, hogy a gyors hatású inzulint napi 6 egységgel csökkenteni lehetett, így elkerülöm a túl alacsony vagy a túl magas cukrokat. A közérzetem is kezd jobb lenni, kevésbé vagyok fáradékony, a teherbírásom nagyobb lett – idézte a szakember.
Dr. Lenkei Gábor a szép eredményeket létrehozó vitamin összeállítás receptjét több könyvében is közzétette.
Az orvos könyvei elérhetők több mint 300 könyvtárban, ezek listáját megtalálja a www.drlenkei.org oldalon. Ugyanitt akár bele is lapozhat a könyvekbe, és megkeresheti az imént említett receptet.