Nagyon súlyos balesetet szenvedett Szvodoba Bence, a HTS Team motokrossz-versenyzője a hétvégi cseh bajnokság futamán.
A nagyon tehetséges és sikeres motorversenyző a futamon elesett és súlyos feji sérüléseket szenvedett, ami után mentőhelikopterrel került a prágai kórházba, ahol kiderült, hogy agyi funkciói nem működnek.
Az interneten el kezdett terjedni a hír, miszerint a motoros életét vesztette, de ezt a HTS Team hétfői közleménye mindezt cáfolta.
“A social médiában futótűzként elterjedt halálhírre reagálva, a Szvoboda-család egyetértésében a következőket tudjuk elmondani:
Bence a fejét ért ütés hatására eszméletét vesztette a pacovi versenypályán. A prágai kórházban életmentő műtétet hajtottak rajta végre. A mai vizsgálatok során megállapították, hogy az agyi funkciói nem működnek. A szervezete még küzd az életben maradásért, ami jelen pillanatban megjósolhatatlan, hogy meddig fog tartani. Bence még nem tekinthető halottnak.
A szülei ott vannak mellette a kórházban, hogy az utolsó pillanatig segítsék fiúkat.
A követőket, barátok, rajongókat, a média munkatársait megkérjük, hogy addig ne hozzanak semmit nyilvánosságra a social médiában, amíg a csapat hivatalos felületein nem közöljük a híreket!”
Fotó: HTS TEam