Gondoltátok volna, hogy pontosan 196 évvel ezelőtt az első lóversenyt tartották Pesten?
Széchenyi István egyik „újítása” a sok közül az volt, hogy Pesten is elindulnak a lóversenyek. Az első versenynaphoz az új lovaglóiskola megnyitása kapcsolódott. Éveken át előzetes felhívást, szabályzatot, versenyprogramot, majd az eredményeket summázó füzetet adott, illetve adatott ki, 1828-ban pedig megírta e szakma hazai alapművét. A Lovakrul címmel megjelentetett könyvet Hunyady gróf emlékének ajánlotta, aki ürményi birtokán már 1814-ben lóversenyt rendezett.
Forrás: ezenanapon.hu
Fotó: pestbuda.hu
