Markáns véleményt fogalmazott meg Orbán Viktor Budapest főpolgármesteréről ma reggeli rádióinterjújában.
– A „háborúban állunk Oroszországgal” olyan kijelentés, amelyet a második világháború óta épelméjű ember nem enged meg magának – fogalmazott a Kossuth Rádiónak Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke szerint az ilyen kijelentések hallatán „kinyílik a bicska az ember zsebében.” Hozzátette hazánk nem áll és nem is fog háborúban állni Oroszországgal.
A Kossuth Rádiónak adott interjúban Orbán Viktor beszélt még Brüsszel legújabb javaslatáról és a jövő évi költségvetésről is, amely a védelem költségvetése lesz.
A miniszterelnök elmondta, Brüsszelből azt javasolják, hogy „lényegében tegyük tönkre” a magyar gazdaságot, a családokat, a nyugdíjasokat. Olyasmit kérnek, ami ellen 13 éve harcol az ország. Kiemelte, Magyarországnak ki kell állnia a saját érdekei mellett, meg kell köszönni a javaslatokat, ami jó, azt meg kell fogadni, de mindent, ami a megszorítás irányába mutat, el kell vetni.
– Háborús idők vannak, védekezni kell, meg kell védeni a munkahelyeket és a nyugdíjak értékét, és meg kell védeni a családokat is – hangsúlyozta, és természetesen továbbra is a béke és tűzszünet fontosságát emelte ki.
A teljes beszélgetés itt újra hallgatható:
Fotó: illusztráció / MTI
