A világ legnagyobb székelykapuja.

A világ legnagyobb székelykapuját állítják fel idén júniusban a Győr-Moson-Sopron vármegyei Sokorópátkán. A mintegy 30 milliós beruházás teljes egészében civil összefogásból jön létre, a program fővédnökei Hortobágyi T. Cirillpannonhalmi főapát és Böjte Csaba testvér erdélyi ferences szerzetes.

A legfrissebb hírek szerint a sok önkéntes munkának és a nagylelkű adományoknak köszönhetően elkészült a világ legnagyobb székelykapuja! A kapu ünnepélyes átadására és felszentelésére 2023. június 3-án 16 órakor kerül sor.

Az ünnepélyes átadóra a kapuállítás ötletgazdái és a fővédnökök mellett a kapu alkotói, a kapu létrejöttét segítő adományozók és önkéntesek, valamint közéleti személyiségek, a művészeti és a sportélet jeles személyiségei is meghívást kaptak.
 
A kapu létrehozásának korábbi állomásaiként az alkotók március 14-én a Pannonhalmi Főapátság Dísztermében aukcióval egybekötött jótékonysági gálaestet szerveztek, amelynek teljes bevételét a kapu megvalósítására fordítják. Az énekes-, táncos és prózai fellépésekkel színesített estet Nagy Feró alkalomhoz illő, felemelő előadása zárta, amit követően a mintegy 250 fő résztvevő egy a böjtidőre való tekintettel szerény, mégis kiváló hangulatú vacsorát fogyaszthatott el.
 
A gálaest másnapján, március 15-én Böjte Csaba testvér az emberekkel teljesen megtelt Győri Székesegyházban ünnepi szentmisét mutatott be a Sokoró Kapujáért. A szertartás során gyűjtött adományokat a szervezők a gálaesthez hasonlóan szintén teljes egészében a kapu megvalósítására fordítják.
 
A két rendezvényen résztvevő összesen több, mint ezer ember mintegy 6 millió forint adománnyal segítette a világ legnagyobb székelykapujának létrejöttét.
 
A történelmi jelentőségű, monumentális méretekkel rendelkező, az Anyaország első közút felett átívelő kapujának alapkőletételére 2023. május 9-én került sor.
 
A világ legnagyobb székelykapujának a Pannonhalmi dombság szívében található Sokorópátka ad helyet. A kapu mellett a térségben honos gyümölcsfákkal és egyéb növényekkel szegélyezve kerül kialakításra az ökumenikus kápolnával, többfunkciós építményekkel és pihenőpontokkal tagolt, rekreációs és kulturális célokat egyaránt szolgáló Összetartozás tere.
 
A kapu és a park megvalósítása kizárólag közösségi összefogásból, adományokból, társadalmi munkából történik. A programot a helyi közösség mellett számos országosan ismert és elismert ember is támogatja.
 
A Sokoró Kapujának létrehozását a különböző értékű támogatói jegyek megvásárlása mellett rendezvények keretében és egyéni felajánlások révén lehet támogatni.

Fotó: Travelo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük