Elképesztő felfordulást okozott New York-ban a közösségi médiasztár
Zavargásra való felbujtással és törvénytelen gyülekezésre felhívással vádolták meg azt a közösségi médiasztárt, aki fiatalok ezreit csődítette New York belvárosába…
Zavargásra való felbujtással és törvénytelen gyülekezésre felhívással vádolták meg azt a közösségi médiasztárt, aki fiatalok ezreit csődítette New York belvárosába…
Több mint ezer bejelentés érkezett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére szombat reggelig – közölte a szervezet az MTI-vel. Főleg…
Néhány éve még csak zenészként ismert Mester Tamás ma már sikeres meditációs kurzusokat vezet, évekkel ezelőtt pedig egy nem mindennapi…
Megérkezett a következő videoklip a Follow The Flow nemrég megjelent, Egyedül a sötétben című albumáról, amelyről a Szélcsend kisfilmje egyébként…
Többek között Nik West és Rick Astley koncertjével megkezdődött a Paloznai Jazzpiknik, ahol fellép még például a Level42. Nik West…
Megdöbbentő őszinteséggel írt magánéletéről friss posztjában Radics Gigi. Az énekesnőről sajnos már korábban is lehetett tudni, hogy hullámvölgybe került kapcsolata,…
Több mint négy évet kellett várni, hogy a szupertrió ismét felkavarja a popzene állóvizét a hétszeres platinalemezes, „Koccintós” című kollab…
Elfogtak és őrizetbe vettek két férfit – köztük egy hivatásos vadászt – a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében –…
Geszti Péter augusztus 28-án a VIASAT3 képernyőjén tér vissza a televíziós piacra az Adom a napom című műsorral, hogy a legvalódibb találkozásokat…
Nem akarta befejezni az úszást, de mindenképpen szüksége van a feltöltődésre Milák Kristófnak, aki június közepén jelentette be, hogy nem…